Pszichodráma

Nóra

2015. március 24. - J.Nóra

Úgy emlékszem vissza, hogy mindig nagy szájú, de nagyon érzékeny gyerek voltam. Azt gondoltam, hogy egyik sem jó tulajdonság – inkább erősnek és csendesnek kell lenni. Sokáig hittem, hogy ez a boldogság kulcsa, de belül mégis az volt az érzésem, hogy megette az egészet a fene. Mindig hajtott valami kézzelfoghatatlan, valami nyugtalanság, amit magam sem igazán tudtam megragadni.

Egy könyv, egy találkozás és egy önismereti csoport rázott fel ebből. Változtatni, tenni akartam, hogy más legyen; így indultam el. Először csak belül barangoltam, aztán már kívül is. Lassacskán elkezdett összeállni a kép, átalakult az életem.

_tpi7372_3.jpg

Megtaláltam a pszichodrámát, ahol megtapasztaltam, hogy mi a jelenlét, az elfogadás, milyen a biztonság, a nyugalom érzése. Akkoriban egy multinacionális cégnél dolgoztam. Mellette visszaültem az iskolapadba is, és pszichológiát, szexológiát kezdtem tanulni, miközben továbbra is pszichodráma önismereti csoportokba, majd a képzésre jártam.

Azóta szexológus tanácsadó címet szereztem, és elvégeztem a pszichológia mester- és a pszichodráma vezető képzést is. Időközben tanultam és tapasztaltam a szexuális nevelésről, érzelem fókuszú párterápiáról, belső gyermek munkáról, most pedig a hipnoterápia, a bodywork és a Heart&Sexuality terápia útjain teszek felfedezéseket. Szenvedélyesen foglalkoztat a nőiség megélésének minden aspektusa, az önfelvállalás és a félelmek dinamikája, valamint a belső bölcsességbe vetett bizalom. Erre az útra lépve úgy érzem megérkeztem, otthon vagyok.

Találkozásaim során mindig elámulok, hogy mekkora utat képes megtenni egy ember saját erőforrásai használatával, amelyeknek sokszor tudatában sincsen – legyen az út akár fizikai, vagy lelki síkon. Remélem, hogy munkámmal hozzá tudok tenni ennek a tapasztalatnak a terjedéséhez. Izgatottan várom új útitársaim a rácsodálkozásban!

A bejegyzés trackback címe:

https://azeletduplaja.blog.hu/api/trackback/id/tr647273811
süti beállítások módosítása